A kiállítási tervem célja, hogy a látogatók  meditatív állapotba jussanak, egy közös érzés hassa át őket. Az installáción végighaladva, hatvan  méter megtételekor az út egyfajta zarándoklattá válik.

Az ima mozgássorai a  világ  különböző részein hasonló mozdulatokból állnak össze. A mozdulatokat jelekké redukáltam. A mozdulatok írásjelekké válnak, mint egy ismeretlen, megfejtésre váró írás betűi. Ezek a jelek a látogatók által válnak láthatóvá. A jelen lévők hívják elő, mint egy filmnegatívot.

Az első látogató beléptekor  egy fekete vászoncsíkot lát végigfutni a kiállítótérben. A bejáratnál fehér kréták találhatók, mellette felszólítás: Húzz egy vonalat!  A vonalak sokasága adja ki a rajzolatot. Az átriumban a mozdulatok fehér áttetsző zászlókra  ráfestve  lebegnének  a térben. A mozdulatok kicsit  elmosódva  mint egy testlenyomat jelennének meg a textilen.  Az átrium csupa fény terében az áttetsző drapériák tisztaság, lebegés érzését nyújtják.

A bejárattal szemben lévő félköríves beugróban  faragott  kőmag van elhelyezve. A  bejárat melletti kör alakú kiállítási térben, a kép előhívásának  folyamata  lenne dokumentálva. Első fotó a kiindulási helyzetet, az üres fekete vásznat jeleníti meg. A többi keret alatt különböző dátumok,  amelyekhez   a kiállítás ideje alatt készülnének el a fotók, mutatva a változó állapotait  a rajznak.

Az összhatást hangeffektek is segítenék. Nem létező nyelven halk duruzsolásként ima - ének  hallatszódna. Ha az áhítat, a  tisztaság, lebegés, az alkotás közben érzett öröm és köszönet átjárja a látogatót, a cél megvalósult. Sikerült egy szellemi állapotot megidézni.

A képre kattintva kinagyíthatók a fotók